szerda, július 19, 2006
azt álmodtam hoooogy: két iskolába járok. az egyik az általánosmra hasonlít, olyanokat tanítanak benne, aminek a nagy része engem nem érdekel, a másik meg az, ahova most járok. az általánososban ellébecoltam egy hónapot, aztán rájöttem, h van másik, és oda is be kéne nézni. pláne, h az évnyitót kihagytam. megint. a mostaniban meg szar volt a hangulat, 2 terem közt rohangáltam, egyik rosszabb volt a másiknál, és nem tudtam hova legyek. aztán Eszter jött, és a köszöntésével hozta a felüdülést. erre keltem fel. :)
volt az álomnak egy másik fele is, h egy vendégházban voltam már nem tudom kikkel, meg azt se, h mit csináltunk, csak azt, h ott voltunk.
és akkor most mehetek be a városba, szőrösen, bérlet nélkül.
tegnap este meg haverral bátyámnál voltam, vittem át neki dolgokat, meg hoztam el filmeket. meg kezdtem ismerkedni a tengerimalaccal, ha már úgyis itt lesz egy hétig.
indulás előtt meg Eszterrel beszélgettem neten, de annyira nehéz volt elszakadni. :( régen beszéltünk, pláne ilyen hosszan.